Magyarországon az egyik legnépszerűbb, hobbiból és sportra tartott kutya, de a szakember azt javasolja, hogy kétszer is gondoljuk meg, ha border collie-t akarunk venni, mert sok időt kell vele tölteni. Dr. Kárpáti Dalma állatorvos, tréner, a Border Collie Fajtamentő és Rehabilitációs Egyesület egyik alapítója mutatja be ezt a sokak által imádott fajtát.
A border collie juhászkutya, akit arra tenyésztettek, hogy Anglia és Skócia határán terelje a juhokat. Más a mozgása, mint a magyar pásztorkutyának, amely általában csipked és ugat.
– Ebben a szerepben is nagyon jó, ha hagynak neki teret – szögezi le Dr. Kárpáti Dalma. Lehet gyerek mellett tartani, de meg kell értetni a család tagjaival, hogy nem lehet mindig nyúzni a kutyát, kell adni neki egy kis időt, amikor békén hagyjuk. Persze, a nyúzást nem szabad összetéveszteni azzal, amikor foglalkozunk, dolgozunk vele, mert ebből akár több órányit is elvár naponta. Ha ezt nem kapja meg, akkor keres magának elfoglaltságot. Sajnos sok olyan kutyát adnak le az egyesületünknél, amelynek nem szabták meg a határokat, és elfoglaltság hiányában csipkedte, terelgette a gyerekeket. Sokan csak azért veszik ezt a fajtát, mert szép hosszú szőre van, és jól mutat a kertben.
Nem fizikailag kell lefárasztani a border collie-t, hanem szellemileg, és a frizbi meg a labda mellett mindig szükség van padra, asztalra, vagy bármire, amit megmászhat a kutya. „Hopp, ugorj fel, feküdj le!” – mindez megvan öt perc alatt, de ennél jóval összetettebb dolgokra is képes ez a fajta. János például póráz nélkül sétáltathatja őket, mert a parancsszóra mindig visszajönnek. „Gyere ide, balra megyünk” – és a kutya elindul a megfelelő irányba. Baj csak akkor van, amikor senki nem ér rá a családból, dolgoznak, vagy éppen esik az eső, mert akkor a kutya megkeresi a csemperagasztót, és szétkeni a térkövön, vagy kiássa a virágokat a kertben. Vagyis elfoglalja magát, ha nem adnak neki elég munkát.
Mint minden fajtának vannak jellemző betegségei úgy a border collieknak is. Szerencsére megfelelő szűrésekkel meg lehet előzni vagy fel lehet készülni az ilyen rendellenességekre. Az alábbi posztunkban foglalkozunk a legfontosabb betegségekkel. A Facebook oldalunkon a Vet-rovatban rendszeresen foglalkozunk a border colliekat érintő egészségügyi kérdésekről. Kövess minket a Facebookon, ahol rendszeresen osztunk meg hasznos tudnivalókat a fajtáról.